Magánrendelőnk 2016-ban nyitotta meg a kapuit  Buda frekventált  területén, a Kolosy téren. Már a hely kiválasztásánál is fontos volt számunkra, hogy olyan környezetben fogadjuk meglévő és leendő pácienseinket, ahová szívesen jönnek vissza.

Családi vállalkozásként fő célunk, hogy pácienseink mindig otthonosan érezzék magukat és elégedetten távozzanak. A magas szakmai színvonal mellett szeretnénk biztosítani a kikapcsolódás élményét is azáltal, hogy minden olyan körülményt megteremtünk számukra, mely még egy fogászati beavatkozást is kellemessé tehet.

Kicsiktől a nagyokig, mindenkit szeretettel várunk!

Dr. Kerekes Erwin

A budapesti Semmelweis Egyetem Fogorvosi Karán végeztem 2015-ben, summa cum laude minősítéssel. 3 éve vagyok munkatársa egy szájsebészeti szakrendelőnek, amelynek sok szakmai tapasztalatot köszönhetek. Jelenleg dentoalveoláris szájsebész rezidens vagyok a Szegedi Egyetem kirendeltjeként.
Mivel Németországban születtem és nőttem fel, a német nyelvet anyanyelvi szinten beszélem. Angolul és franciául is társalgási szinten beszélek. Nyelvismeretem miatt nemcsak hazai, de olyan színvonalas külföldi továbbképzésekre is van lehetőségem eljutni, amelyekkel a legmagasabb szintű és legaktuálisabb módszereket is elsajátíthatom.
Szakmai profilom a fogpótlások, a fogmegtartó kezelések és a szájsebészet. Törekszem arra, hogy munkáim mind esztétikailag, mind funkcionálisan kiváló minőségűek legyenek.

Dr. Kovách Tünde

A budapesti Semmelweis Egyetem Fogorvosi Karán végeztem 2015-ben summa cum laude minősítéssel. Orvos családból származom, és mivel édesapám fogorvosként dolgozik, nem volt kérdés, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Már a gimnáziumi éveim alatt is rendszeres látogatója voltam a fogorvosi rendelőknek, viszont mindig is szerettem volna, ha a szakmám nem „csak“ a fogakról, hanem az emberekről is szólna. Ezért is választottam szakirányként a fogszabályozást, melyben lehetőségem van pácienseimmel hosszú távon együttműködve valami igazán szépet alkotni, illetve gyerekekkel foglalkozni. Jelenleg másodéves fogszabályzó rezidens vagyok Sankt Pöltenben, egy ausztriai magánpraxisban. Munkámból adódóan társalgási szinten beszélek németül és angolul. Szakterületem az esztétikai fogászat, fogszabályozás és gyermekfogászat. A legkisebbektől sem ijedek meg! 🙂

Szűrővizsgálat

Szájhigiénés kezelés

Fájdalommentes érzéstelenités

Fogfehérítés

Fogékszer

Esztétikus tömés

Gyökérkezelés

Fogpótlás

Gyermekfogászat és fogszabályozás

Esztétikai fogászat

Implantátum beültetés

Bölcsességfog eltávolitás

 
Díjmentes szolgáltatások
Fogorvosi szakvizsgálat, státuszfelvétel, kezelési terv, árajánlat
Rendszeres szűrővízgálát
Érzéstelenítés
Receptírás a kezeléshez kapcsolódóan
Varrateltávolítás
Megelőző kezelések
Professzionális Szájhigiénés kezelés ( fogkő eltávolítás gépi és kézi eszközökkel, elszíneződések eltávolítása polírozással)15.000
Fogágy gyulladás kezelése zárt kürettel foganként6.000
Fogágy gyulladás kezelése zárt kürettel quadránsonként25.000
Fognyaki érzékenység kezelése Biflouriddal3.000/fog
Konzerváló fogászat
Esztétikus fényre kötő tömés13.000-20.000
Fognyaki tömés10.000
Ideiglenes tömés3.000
Gyógyszeres alábélelés3.000
Inlay / Onlay Préskerámia (E.max )62.000
Inlay / Onlay Kompozit (Gradia)45.000
Inlay / Onlay Arany45.000+aranyár
Fogékszer12.000
Fogfehérítés
Gyökérkezelt  fog fehérítése15.000
Otthoni fogfehérítés sínnel / fogív25.000
Rendelői/ fogív60.000
Gyökérkezelés
Trepanálás, csatornák tisztítása, elektromos hosszbemérés5.000/csatorna
Gyógyszeres tömés4.000
Gyökértömés
1 csatorna20.000
2 csatorna25.000
3 vagy több csatorna30.000 
Gyökércsatorna átöblítés3.000
Rögzitett Fogpótlások
Fémkerámia Korona45.000
Cirkónium (fémmentes) Korona72.000
Préskerámia Korona75.000
Préskerámia héj75.000
Öntött csapos műcsonk25.000
Üvegszálas csap + felépítés15.000+7000
Ideiglenes Korona (rendelői)7.000
Hosszú távú ideiglenes Korona (technikai)12.000
Korona eltávolítás2000/darab
Wax up5000/fog
Kivehető Fogpótlások
Teljes lemezes fogsor műanyag alaplemezzel120.000
Teljes lemezes fogsor fémerősítéssel150.000
Részleges fémerősített fogsor – kapocs elhorgonyzású180.000 tól
Részleges fémerősített fogsor - finommechanikai rögzítő eszközzel200.000 tól
Teleszkóp elhorgonyzású fémlemezes fogsor150.000
Primer Teleszkóp Korona30.000
Szekunder Teleszkóp Korona30.000
Harapásemelő sín16.000
Ideiglenes Clip15.000/fog
Szájsebészet
Fogeltávolítás  (egyszerű)12.000
Foggyökér eltávolítás15.000
Fogeltávolítás műtéti úton25.000
Bölcsességfog eltávolítás (egyszerű)15.000
Bölcsességfog eltávolítás műtéti úton25.000-38.000
Gyökércsúcs resectio30.000-45.000
Gyermekfogászat
Barázdazárás10.000
Tejfog tömés7.000-9.000
Tejfog eltávolítás7.000-10.000
Ecsetelés5000/fogív


* Az áraink tájékoztató jellegűek

Mivel úgy gondoljuk tőlünk a legnagyobb elégedettséggel távozik, garanciát vállalunk munkánk minőségére. Ez nálunk a bizalom egyik feltétele. Cserébe viszont azt kérjük pácienseinktől, hogy tartsák be a garanciára vonatkozó szabályainkat.

Az általunk végzett kezelésekre garanciát vállalunk, amennyiben
  • A páciens megjelenik az éves szűrővizsgálaton, illetve, ha szükséges, a féléves kontrollon és követi az ajánlott gondozási programot
  • A páciens részt vesz ajánlott időközönként (általában 1 év) professzionális szájhigiénés kezelésen
  • A páciens szájhigiénéje megfelelő, amennyiben készült fogpótlás, az megfelelően tisztán tartott
  • A fogpótlás rendeltetésszerűen van használva, kizárólag fiziológiai rágóerőknek van kitéve, amik nem vezetnek a fogmű túlterhelődéséhez.

Tömések: 1év
Rögzített fogpótlások (Inlay, Onlay, Korona, Híd): 3 év
Kivehető fogpótlások (részleges, teljes): 2 év

Az alábbi esetekben nem vállalunk garanciát:
  • Szájhigiénés szabályok be nem tartása
  • Kontrollokon való megjelenés elmulasztása
  • A fogpótlás nem rendeltetésszerű használata, nem megfelelő táplálkozás és/ vagy egyéb rossz szokások okozta problémák
  • Dohányzás
  • Kivehető fogsorok kémiai (például vegyi anyagok okozta) sérülései, mechanikai sérülés (leejtés), sport balesetek
  • A fogpótlás sérülésének 10 munkanapon belüli be nem történő jelentése

Az alábbiakban találja pontos címünket, telefonos és e-mailes elérhetőségünket. Időpontot telefonon és e-mailben tudunk Önnel egyeztetni. Kövessen Facebook oldalunkon is, ha naprakész információkat szeretne rólunk!

Telefon: +36-70/205-1780
E-mail: info@dentalfamily.hu

Címünk: Budapest, Kolosy tér 1/A, 1. emelet 3-as ajtó (a Szépvölgyi út és a Lajos utca kereszteződésében található saroképület). Kapucsengő: 9-es/ fogászat.

Nyitvatartás:
Kedd: 13:00-19:30
Szerda: 15:00- 19:30
Péntek: 9:00-18:00

Rendelőnk kiválóan megközelíthető autóval, motorral, kerékpárral és tömegközlekedéssel is.
Autóval a parkolás könnyen megoldható a környező utcákban. A mobilparkolási zóna száma: 0301
H5-ös HÉV, Szépvölgyi út megállóhely.
9-es, 29-es, 109-es, 111-es busz, Kolosy tér megállóhely.
17-es, 19-es, 41-es villamos, Kolosy tér megállóhely.